Szóval neki álltam egy Pierce The Veil (azon belül is Vic-centrikus) fanfiction-nek. A Fall Out Boy - Sugar We're Going Down című számnak a klipje inspirált, így hát ez lett a címe. Csak tisztázni akartam, véletlen se feltételezzétek azt, hogy én azt hiszem hogy ez egy Pierce The Veil szám vagy hasonló :)
Előre mondom, hogy suliban való terrorizálást tartalmaz... ja és nem csak PTV bandatagokat, előfordulhat benne más általam szeretett bandatag is ;)
Ja és a képen Vic és Jenna található, ez azért van mivel a főszereplő lánynak Jenna kinézetét választottam :D
Ehhez bevezetőt nem írnék, jó olvasást :D
1.rész: Évkezdés
Van ez a törékeny alacsony mexikói srác az osztályban, akit mindenki figyelmen kívül hagy, három barátja van, közülük egy az öccse aki sokkal magasabb nála. A focisták folyton terrorizálják, bezárják az öltöző szekrényekbe, leöntik hideg vízzel az ebédlőben, vagy nevekkel illetik. Szégyenlem, hogy a bátyám egy közülük, ez a szegény srác nem érdemli meg az ilyen bánásmódot. Próbálom leállítani Josh-t, de rohadtul makacs és láthatóan élvezi az egészet. Szeretem a bátyám, na de ezt egyáltalán nem bírom benne.
És nem csak Vic az egyetlen akit zaklat a haverjaival, hanem rengeteg tehetetlen diákot. A fiú többi mexikói barátját se hagyják békén, mert ők is "mások". Csak a különbség az, hogy ők hárman megvédik magukat, míg az alacsonyabbik, még is idősebb diák csak sodródik az árral. Sosem értettem, hogy egy ilyen aranyos fiú hogy lehet ennyi szerencsétlenséggel megátkozva.
Igen, oda vagyok érte, de csak távolról figyelem, már úgy... fél éve. Nem vagyok az a hátborzongató ismeretlen követője aki minden sarkon ott van.. én csak akkor nézem ha a közelben van. Egy idős vagyok vele és a legtöbb órámon ő is ott van, de sose mertem megszólítani. Biztos utál a bátyám miatt... Egyébként én se vagyok az a társasági ember, sőőt, egyetlen egy igaz barátom van, Austin.
A Clairemont Gimiben az Austin-nal való találkozás a legjobb dolog ami valaha is történt velem. Ha dobott a barátom, Austin mindig megjelent a házunknál, hozott egy vicces filmet amit később megnéztünk és kisírhattam magam a vállán én pedig fordított helyzetben zenét hallgattam vele és együtt énekeltünk (inkább screameltünk, de ő jobban tud mivel screamer a sulis bandájában, akiket szintén nagyon bírok egyébként). Most ez úgy hangzott, mintha két legjobb barátnő lennénk tudom.. de Austin teljes mértékben hetero csak nagyon közel nőttünk egymáshoz, ezért akar segíteni valahogy és ez bevált módszer. Mindketten tudjuk hogy nem vagyunk többek egymásnak legjobb barátoknál.. na jó, talán néha egy kicsit úgy érzem mintha a bátyám lenne, de a lényeget értitek. Meg megbeszéltük, hogy ha 30 évesen még mindig nem vagyunk házasok senkivel, akkor összeházasodunk... de semmi több.
Inkább zenél, minthogy sportolna (ami rám is igaz), de ettől függetlenül jóban van a nagyképű bátyámmal is. Valószínűleg azért, mert Josh tudja hogy ő a legjobb barátom.
Rajta kívül Josh miatt mindenki más szintén kedves velem, senki se szívózik a Franceschi lánnyal.. és ebbe kezdek belefáradni. Persze jó dolog, hogy nem terrorizál senki, de elegem van a kamu barátokból és a sulihírnévből. Inkább ne szóljon hozzám senki, mint hogy mindenki a bátyámtól való félelemből hajtson nekem. Tudják, hogy mennyire szeret engem a bátyám és ezért egyszer egy harcba is keveredett amikor Jordan (aki egy évvel idősebb nálam, azaz végzős mint a bátyám) megcsalt, azóta senki se szívózik velem. Persze nagyon jól esett hogy megvédett, de túlzásba ment azzal hogy kórházba rakta Jordan-t. Ilyen ő, ha valaki olyat bántanak aki közel áll a szívéhez akkor nagyon kikel magából, de azért közben másokat terrorizál.. sose fogom megérteni miért teszi ezt, de remélem hogy egy nap sikerül meggyőznöm hogy ez undorító.
Ahogy álltam a tükröm előtt és néztem az összeállításom
- Kell egy fuvar Nikki? - jelent meg mellettem Josh, a szokásos focista öltözékében.
- Nem kösz, Austin mindjárt itt lesz.. - pillantottam az ajtó irányába majd ismét vissza a bátyámra, akinek trikómon (ami a kigombolt ing alatt volt) akadt meg a szeme.
- Nocsak, valaki tetszeni akar a pasijának - vigyorgott gúnyosan Josh, én csak a szemeim forgattam. Mindig azt hajtogatja, hogy mi ketten Austin-nal egy nap össze fogunk jönni és ilyen viccekkel basztat - Jöhet ő is, ha csak nem akartok kettesben maradni..
- Tudod, hogy nekem nem tetszik Austin és neki se én, csak legjobb barátok vagyunk Josh! És nem, sétálni fogunk DE nem azért amiért gondolod! - vágtam közbe mert már nyitotta a száját - Nem tudtunk beszélni mostanában mert a bandával valami koncertjük volt LA-ben.. szóval elfogja mesélni milyen volt - magyaráztam neki.
- Én is kíváncsi vagyok! - kezdett el ugrálni mint egy 10 éves cukorral túladagolt kislány.
- Jaj de jó, jaj de jó!! - utánoztam le - Majd elmondja suliban vagy elmondom én itthon - forgattam a szemeim ismét mosolyogva majd kiléptem a házból miután felkaptam félvállra a fekete hátizsákom. Austin mosolyogva várt rám a kapunkban és.. az ott az orrában egy karika piercing?!
- Végre, azt hittem sose jössz már ki - nevetett ahogy elindultunk.
- Ennyire hiányzik a suli? - hecceltem egy kicsit.
- Inkább te hiányoztál - mosolygott barátságosan ahogy átölelt.
- Te is nekem - viszonoztam a mosolyt majd csak meg kellett említenem - Megcsináltattad az orr piercinget? - kérdeztem kicsit csalódottan. Együtt akartuk megcsináltatni.
- Oh, igen bocsi de Alan rávett.. attól még elmegyek majd veled nyugi, így legalább tudni fogod hogy mire számíthatsz - tette a vállamra a kezét vigasztalóan. Egyébként sokkal magasabb mint én, szerintem a nyakáig érek.
- Semmi - sóhajtottam majd elcsendesedtünk mindketten - Egyébként milyen volt a második koncertetek? - váltottam inkább témát, közben Josh ránk dudált ahogy elhaladt mellettünk a haverjaival teli kocsival és mi visszaintettünk neki.
- Király! Bárcsak ott lettél volna, hihetetlen volt, oké nem volt olyan nagy tömeg de azért voltak páran és ahogy láttam élvezték a koncertet - vigyorgott izgatottan ahogy visszaemlékezett.
- Gratu! Mondtam én hogy nagy dolog lehet a bandátokból - pacsiztam le vele majd hallottam ahogy megköszöni és tovább meséli a történetét, de egy jelenet elvonta a figyelmem.
A bátyám és a haverjai valakit beledobtak egy szemeteskonténerbe és nevetve távoztak. Már megint?! Ilyen nincs, most ki a szerencsé-
- ....Nikki! Figyelsz te rám? - integetett a szemem előtt és sikerült kirezzentenie a bambulásomból - Hallottad amit mondok?
- Uhh, bocsi csak.. -sóhajtottam behunyva a szemeim majd ismét kinyitottam - még egy áldozat- mutattam a szemetes felé és valamiért hatalmas késztetést éreztem rá hogy kisegítsem. Persze máskor is sajnáltam őket, de úgy voltam vele hogy ki tudnak menekülni.. nos innen már kétlem hogy képes lenne.
- Beszélhetnél már a bátyáddal! - mondta kissé mérgesen. Austin egy nagyon jó lelkű ember, talán a legjobb akit ismerek. Úgy gondolja hogy minden ember megérdemel egy esélyt és ezért ő mindenkinek segít a suliban ahogy csak tud. Akárkivel elbeszélget bármiről és az egész iskola ismeri őt, ő kedvességgel szerzett hírnevet. Mindenki szereti Austin-t, nem csak azért mert segítőkész, hanem mert vicces is. Ő legalább magától lett híres és nem úgy mint én.. a Franceschi lány. Persze mindenki a nevemen szólít, de mondhatni hogy ez a jelzőm a hátam mögött.
- Tudom, már próbáltam és mit értem el vele? A saját feje után megy akármit mondok neki -válaszoltam frusztráltan ahogy a konténer felé közeledtünk. Senki se volt a suli előtt, azt hiszem már mindenki bement a termekbe.. nekünk se ártott volna de előbb ki akartuk segíteni az áldozatot.
- Bakot tartasz nekem? - néztem rá kiskutya szemekkel Austinra aki ahelyett hogy lehajolt volna és a hátára lépve beláttam volna a szemetesbe, ő inkább egy hatalmas gonosz vigyorral lehajolt és felkapott a nyakába, amire felsikítottam.
- Ezt meg ne merd tenni még egyszer! - figyelmeztettem miután megszoktam a magasságot.
- Igenis anya! - mondta gúnyosan és csak a szemeim forgattam.
- Hé, van ott kint valaki? - jött egy hang belülről, amire felnyitottam a tetejét és megláttam Őt. Vic Fuentes, szeméttel belepve és még így is helyes volt.. a szaga már más kérdés. Eléggé ijedten nézett rám és nem tudtam visszatartani a nevetést.
- Azért jöttél, hogy nevethess a bátyád újabb remekművén? - kérdezte irritáltan és talán megbántva.
- Sajnálom, csak olyan ijedten néztél rám és - nevettem ismét - igazából segíteni jöttem - mosolyogtam rá barátságosan, a kezemet nyújtva neki, mivel annyi szemét volt hogy még felállni se tudott bennük. De ő csak szkeptikusan pillantott vissza rám.
- Miért segítenél nekem? - nézett meglepetten.
- Biztos hogy itt akarod ezt megbeszélni? - támaszkodtam a konténer szélére, ami valószínűleg kényelmesnek tűnt, pedig kurvára nem volt az.
- Siessetek már, mindjárt összeszakadok! - szólt alólam Austin.
- Olyan nehéz vagyok? - kérdeztem vissza mintha meg lennék sértve, de ő csak unottan felnézett rám, mintha azt mondaná hogy 'ne most'.
- Oké, szóval jössz Fuentes vagy itt akarsz maradni egész nap? - ajánlottam fel neki ismét a kezem és most rövid hezitálás után elfogadta. A szívverésem felgyorsult amikor megérintette az kezemet. Legszívesebben nem engedtem volna el.
Úgy oldottuk meg, hogy Austin lerakott engem és kisegítette az enyhén bűzlő Vic-et aki miután földet ért, leporolta a ruháját.
- Öhm... kösz - köszönte meg még mindig egy kicsit ledöbbenve, hogy segítettünk neki.. főleg azért amiért én segítettem neki. Szép, neki az elve az hogy ne ítélkezzünk, erre megítél engem amiért Josh a bátyám.
- Nincs mit haver - mosolygott rá Austin, akinél Vic csak annyival volt alacsonyabb mint én nála.
- Bocs, hogy a bátyám ekkora seggfej, de nem én irányítom - úgy éreztem hogy ezt ki kell mondanom, így hát meg is tettem.
- Hozzászoktam - vonta meg a vállát, érzelem mentes arckifejezéssel. Magamban azt kívántam, hogy bárcsak ne kellett volna neki..
- Hamarosan becsengetnek, menni kéne - mutatott Austin a bejárat felé.
- Hát.. elég büdös vagyok most szóval..
- Hééé Vic! - kaptam a fejem a hang irányába. Mike volt az gördeszkán, Vic öccse. Ő köztudottan az a srác aki késik az órákról, már most cigizik, tele van tetkókkal és váltogatja a csajait, de még sem az a bunkó fajta. Egyébként nagyon kedves és okos is, neki vannak az osztályában a legjobb matek jegyei. Ő egy évfolyammal alattunk van, de szoktam látni Vic-el, meg ismerek valakit az osztályából szóval tudok róla egy-két dolgot. Egyébként Vic elég nagy ellentéte: ő sokat keveredik verekedésekbe és más bajba, míg Vic a sokkal inkább meghúzódik a háttérben ahogy csak tud. Mike mindennek ellenére is egy géniusz, őt ezért nem szívlelik a bátyámék, mert irigyek rá - Mit... mi ez a bűz?!
- Most segítettük ki a szemetesből - válaszolt Austin.
- Már megint Josh? - kérdezte egyre mérgesebben, majd amikor Vic bólintott, már kezdte volna elküldeni őt a halál f*szába, de akkor észrevett. Szerintem az járt a fejében neki is, hogy vajon én miért segítettem, de nem merte megkérdezni.
- Asszem van nálam dezodor - turkált a táskájában Mike én pedig úgy döntöttem, hogy inkább bemegyek a terembe. Igaz, az ofőnket ismerve még csak bevezeti az évet és az elejét végig rizsázza arról, hogy hogyan telt a nyara stb, szóval nem kéne annyira sietnünk, de kezdett kínossá válni a szitu, szóval inkább úgy döntöttem hogy ideje lelépni.
- Akkor én megyek órára, majd még találkozunk, sziasztok - integettem nekik ügyetlenül, majd Austin is utánam jött aggódva.
- Minden rendben? - kérdezte ahogy beért.
- Persze - hazudtam gyorsan és ezt ő is jól tudta. Tudtam, hogy később még magyarázkodnom kell neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése