Sugar, We're Going Down 2. rész - Az első lépés

Hali!:D
Egy nap két rész.. hát remélem tetszik :)
Nem tudok róla sok mindent mondani, csak annyi hogy itt mééég több bandatag megjelenik.
A másik pedig: elnézést azért amiért azokat a bandatagokat állítom be rosszfiúnak akiket, semmi bajom sincs velük, szeretem őket, csak egyszerűen így képzeltem el.
Jó olvasást :)



2.rész: Az első lépés


- Buzi! - kiáltotta a bátyám ahogy eltalálta Vic fejbúbját egy sült krumplival, aztán minden haverjával hatalmas nevetésben törtek ki. Ő csak megrezzent de nem válaszolt semmit, tovább beszélgetett Tony-val, Jaime-val és Mike-al. Én a hamburgeremen töltöttem ki a haragom és eléggé összenyomódott emiatt.
- Szegény hamburger, nem tehet semmiről - jegyezte meg mellettem Austin mosolyogva én pedig sóhajtottam. Ennyi kellett hogy kiboruljak.
- Ahogy Vic sem és Josh még is folyton terrorizálja, amiből személy szerint kurvára elegem van. Őszintén, mit tett ez a szegény srá- álltam meg a szitkozódásban Austin arckifejezése láttán. Rájött. A kurva életbe..
- Neked tetszik Vic - jelentette ki olyan realizáló hangon. A lefeküdtem a padra, hogy ne kelljen látnom a teljes reakcióját - Mi másért érdekelne ennyire, hogy mit tesz vele a bátyád!
- Haha, milyen jó neked, sikerült rájönnöd, de örülnék neki ha titokban tartanád - emeltem fel a fejem az asztalról majd komolyan a szemeibe néztem. Vigyorogva bólintott amire megráztam a fejem.
- Mióta? És miért nem mondtad el? Tudod, hogy bennem megbízhatsz.. - váltott át csalódott hangnembe.
- Úgy.. fél éve? És azért nem, mert.. nem is tudom, nem jött szóba semmi ilyen és nem tudtam hogy hozzam fel - válaszoltam őszintén amire bólintott.
- Beszélned kéne vele - javasolta Vic felé bólintva diszkréten.
- Nem.. nem merek Austin nem érted.. - halkítottam még jobban a hangerőmön ahogy beszéltem hozzá - A bátyám pokollá teszi a gimis éveit és lehet hogy el se hinné, biztos azt gondolja hogy Josh vett rá, hogy férkőzzek a bizalmába hogy még jobban kicsesszen vele.. ez nem így működik - ráztam a fejem szomorúan.
- Akkor hogy? Ha veled járna és komoly lenne a kapcsolatotok, beszélnél Josh-al akkor van rá esély hogy megvédd tőle - osztotta meg velem a hirtelen jött gondolatit.
- De.. én.. nem tudom - pirultam el ahogy Vic-et néztem majd elfordultam. Én nem vagyok ilyen szégyenlős! De ez lenne az első alkalom amikor én hívok el randira valakit és izgulok. Mi van ha nemet mond? Lehet, hogy először össze kéne barátkoznom vele.. nem annak a srácnak tűnik aki könnyen megbízik emberekben és ez érthető. Egyszerűen beszélnem kéne vele és megmutatni hogy bennem megbízhat és hogy igen is hasonlítunk. Meg tudom csinálni, csak erőt veszek magamon és megvárom amíg egyedül van.
- Legyen önbizalmad, kettőtök közül legalább neked kell lenned annyira tökösnek, hogy el merd hívni.. ő biztos nem fog próbálkozni ha tetszel neki - pillantott a bátyámra. Igaza van.
- Következő órámon ahol ő is ott lesz beszélek vele - határoztam el magam hangosan, majd tovább ettünk, de valami, vagy is inkább valaki, felkeltette A figyelmünk.
- Hé Fuentes, jó volt a kukában? - sétált oda hozzá a tesóm egyik barátja, Ronnie. Elég hangosan beszélt ahhoz, hogy hallja az egész ebédlő.
- Szállj le róla Radke! - szólt rá agresszívan Mike amire Vic ijedten felnézett rá. Azt hiszem azt elmondhatom róla, hogy félti az öccsét.
- Én csak visszajelzést kértem tőle, de ha nem tetszett neki akkor legközelebb vihetünk a lány vécébe is, úgy is odavaló vagy! - vágta hozzá a szavakat Ron, majd visszament ördögien nevetgélve a barátaihoz.
- Mindjárt megölöm! Esküszöm megölöm! - hallottam Tony-t, de Jaime visszafogta, amire még jobban röhögött az egész ebédlő.
- Na mire vársz lúzer? - hátrált lazán, széttárt karokkal Ronnie. Tony szikrákat szórt a szemeivel, csak úgy mint Jaime és Mike, de Vic csak ült egy helyben és meg se fordult, poker arccal. Legszívesebben átöltem volna és a fülébe súgtam volna hogy minden rendben lesz, de tudom hogy hazudnék és érdekes fejet vágna ha megtenném.
- Erre számítottam, törődj csak bele ez a te nyomorult sorsod, ne várj többet ha még kiállni se tudsz magadért! - morogta hallhatóan Ronnie majd visszaült a helyére és mindenki folytatta az evést. Ahogy Vic-et néztem próbáltam visszafogni magam attól hogy letépjem Ronnie golyóit, éreztem magamon egy szempárt. Körülnéztem, hogy ki lehet az és Tony bámult engem értetlenül, majd amikor észrevette hogy figyelem, gyorsan csatlakozott a három barátja beszélgetésébe.
- Ez fura volt - mormoltam az orrom alatt, szerencsére Austin nem hallotta meg, mert időközben (csak most vettem észre) ide ült hozzánk Oli és vele társalgott.
Oli az a srác, akinek a suliban mindenki elfelejti a nevét, néha még a tanárok is. Viszont őt valamiért senki se terrorizálja, talán azért mert már azt is elfelejtik hogy létezik és hogy idejár.. szomorú, de jobban járt mint a mexikóiak.
- Hé Oli - köszöntem neki, egy mosolyt az arcomra erőszakolva, ő pedig viszonozta azt.
- Szia Nikki! - ő is azok közé a diákok közé tartozik aki retteg a bátyámtól, ezért jó pofizik velem, minden ok nélkül. Szerencsére nem kellett sokáig fenntartanom az álcát, mert a csengő okot adott arra, hogy felálljak és elhúzzak a következő órám termébe. Mosolyogva olvastam le az órarendemről, hogy rajzom lesz. Imádom a rajzot! Egyszerűen békességre lelek benne és szeretem csinálni. Ez az egy dolog amihez még tehetségem is van és büszke  vagyok rá. Plusz azok a kevés tantárgyak közé tartozik, ahol még a tanár is kedvel és én is őt. Egy alacsony, de energetikus középkori nőről beszélünk, aki kiadja a feladatot és nem érdekli hogy mit csinálunk órán, de ha üres lapot kap a végén akkor egyest kapunk.
Mosolyogva sétáltam be a rajzterembe, ahol már ott volt pár diák és elfoglaltak voltak. A tanévkezdésben az a jó, hogy az ilyen órákon mint a rajzon (meg még egy-kettő komolyabbon is) választhatsz magadnak új helyet és a tanár egy szót sem szól. Miközben helyet kerestem magamnak, észrevettem Vic-et, az egyik hátsópadban, fülhallgató a fülében és a feje a padon, mellette egy üres hely. Nagy levegőt vettem, kifújtam, majd odasétáltam hozzá, kihúztam a széket és leültem mellé amire lassan felemelte a fejét.
- Szia, remélem nem baj hogyha ide ülök - mosolyogtam rá ahogy leültem, majd az ölembe kaptam a táskám és kipakoltam a tolltartóm, de ő még mindig nem válaszolt, csak bámult. A fülében már nem voltak a fülhallgatók, de egy szót sem szólt, ezért úgy éreztem, hogy meg kell törnöm a köztünk lévő csendet.
- Milyen zenét hallgattál? - kérdeztem kíváncsian, mert igazából tényleg az voltam. Valószínűleg azért, mert a zene az életemnek egy nagyon nagy része, szóval ha egyezik az ízlésünk akkor több esélyem van nála.
- Green Day - válaszolta még mindig kicsit meglepetten, de nem foglalkoztam ezzel.
- Király! Én is szeretem őket - vettem elő az iPod-om majd megmutattam neki a számaimat tőlük - Mi a kedvenc dalod?
- Öhm.. azt hiszem a Boulevard Of Broken Dreams - válaszolt kicsit ellazultabban - Neked?
- Time Of Your Life mindenféleképpen az elsők között van, de a Boulevard Of Broken Dreams is nagy kedvenc - mosolyogtam boldogan attól hogy ennyire egyezik a zenei ízlésünk.
- Még egyszer, bocsánat hogy a bátyám és a haverjai ilyen tuskók, jól vagy? - fogtam meg a vállát amire kicsit megrezzent. Nem akartam megijeszteni.
- Megvagyok, te nem tehetsz róla - egy pillanatra láttam a fájdalmat a szemeiben, de aztán ismét elűzött minden érzelmet az arcáról és csak sóhajtott egyet - Ha azért jöttél, hogy kimutasd a sajnálatod akkor csak mondom, semmi szükségem rá.
Teljesen ledöbbentett ez a mondat, de azt hiszem megérthető a részéről. A helyében talán én is ezt hinném.
- Figyelj, lehet hogy annak tűnik de nem így van... én tényleg szeretnélek megismerni mert kedves srácnak tűnsz és másnak mint azok akikkel eddig beszéltem - és tetszel, tettem hozzá magamban - Elegem van abból, hogy félnek mellettem kimondani amit gondolnak rólam az emberek mert a bátyám népszerű.. én nem akarom ezt - öntöttem ki a lelkem neki, ami kicsit megijesztett mert olyan hirtelen jött minden és nem tudtam befogni a szám. Féltem a reakciójától, mert Austin-on kívül ő az első aki megtudja mit gondolok.
- Oh.. - döbbentettem le ismét, csak maga elé bámult majd felnézett rám de nem merte tartani a szemkontaktust sokáig - De biztos megvan az előnyös oldala is, legalább nem bánt senki.
- De mit ér amikor senki se mer velem barátkozni? - kérdeztem vissza - Lehet hogy jónak tűnik, de Austin az egyetlen igaz barátom, aki kimeri mondani mellettem a véleményét arról amit gondolok vagy teszek és ez idegesít, mindenki más csak bólogat és egyet ért velem amikor beszélek velük még akkor is ha komplett hülyeséget teszek - dőltem hátra a székben, ahogy felhúztam a lábam, mit sem törődve azzal hogy cipő van rajtam. Semmit se válaszolt, mélyen belemerült a gondolataiba, majd becsengettek és Mrs. Johnson besétált az ajtón.
- Sziasztok gyerekek! Tudom, hogy semmihez sincs kedvetek a nyár utáni első napon, így nem foglak traktálni titeket semmi feladattal, mindaddig amíg a hangerő megengedett marad! De ez a következő rajzórán már nem lesz így, feladatot fogtok kapni és ott érvényes lesz a megszokott szabály - ismertette velünk a tanárnő majd leült a helyére és intézte a dolgait.
Az óra maradék részében rajzolgattam miközben Vic-el beszélgettem. Nem sok mindenről, olyan egyszerű dolgokról, mint pl. bandák, gitárok, kedvenc filmek/sorozatok és a suli tantárgyak. Semmi más érdekes nem történt a nap hátra maradt részében, csak elmeséltem Austin-nak a történteket és hazamentünk. Viszont büszke voltam magamra, hogy meg mertem szólítani Vic-et és egész jól sült el a dolog.