Jó olvasást! :)
4.rész: Ennél jobb feladatot nem kaphattunk volna!
Végre eljött a péntek! Ahhoz képest hogy a tanév csak most kezdődött, mi már mind repesve vártuk az első hét végét is. Így normális, nem?
A bulit részletesebben megszerveztük Josh-al, hiszen azért is hívott haza szerdán hogy segítsek neki. Rengetegen válaszoltak hogy jönnek, mondhatni hogy az egész végzős évfolyam és az enyém, plusz még egy évvel nálam idősebbek, de gólyákat nem hívott Josh. Egy dolog aggasztott már csak, a Fuentes tesók közül egyikőjük sem jelzett még hogy el tudnak-e jönni vagy nem, még Tony se vagy Jaime se. Valószínűleg nem fognak, el kell fogadnom a tényt, hogy a bátyám miatt nem jönnek. Sóhajtva zártam be a szekrényem és kicsit megugrottam amikor előbújt mögül Austin.
- Megijesztettelek? - nevetett gúnyosan.
- Nem lehettél volna még halkabb? - vágtam hozzá idegesen, mert tényleg az voltam. A matek tanár már az első héten dogát íratott velünk, de mit is vártam tőle, mindig ilyen volt. Gyűlölöm ezt a tanárt, de leginkább a tantárgyat. Mintha tudná, hogy utálom őt és csak ezért íratott velünk.
- Hé, hé lazíts! Mi a baj? - tette a vállamra kezét, hogy lecsillapítson.
- A matek doga, semmit nem készültem - sóhajtottam majd elindultunk az utolsó óránkra: zene. A rajz mellett ez az a tantárgy amiért megéri suliba járni. Gitározok így értek hozzá és nincs jobb érzés annál amikor értesz valamit, plusz Austin-nal van ez az órám.
- Szard le, lesz még lehetőséged javítani és egyébként én se készültem - mosolygott rám vigasztalóan, mi sokat segített.
Amikor beléptünk a terembe, a tanárnő már az asztalnál ült és valamit elfoglaltan írkált egy fehér lapra. Az osztály nagy része már bent volt, némelyikőjük a hangszerekkel volt elfoglalva (amiket egyébként kedvünkre használhatunk, de ha valami bajuk esik akkor ki kell őket fizetnünk), míg mások csak nevetgéltek a klikkjeikben.
Mi Austinnal hátra sétáltunk egy üres padba majd ledobtuk a táskáinkat és leültünk. Körül néztem az osztályban és Vic-et sehol sem találtam, pedig tudom hogy szereti ezt az órát.
- Vic-et keresed, igaz? - kérdezte Austin vigyorogva.
- Honnan..? - nyögtem ki, nem tudtam mit válaszoljak.
- Mondjuk úgy, hogy ismerlek - nyújtotta ki a nyelvét amire játékosan meglöktem. Akkor becsengettek és pár másodperccel később a tanár jött be, mögötte közvetlenül Vic. Megkönnyebbülve sóhajtottam, már azt hittem hogy Josh keze van a dologban.
- Rendben osztály, egy különleges év eleji feladatot tartogatok a számotokra, fogadok hogy sokatoknak tetszeni fog! - sétált az asztala előtt Mr. Ravens - Szóval egy dalt kell írnotok párosával, a lényeg hogy akusztikus legyen! Kell egy énekes és valaki aki tud gitározni, közösen írtok egy számot és felveszitek, majd a legjobb páros felléphet a dalával a közeljövőben megrendezendő halloween-i partin. Nos, tudom hogy ti mind tehetségesek vagytok, így hát nyugodtam adom ki ezt a feladatot, viszont! A párokat én választom ki, tudom mire vagytok képesek és hogy mire nem, így hát aszerint döntök. Most, foglaljátok el magatokat, a leleményesebbek elkezdhetnek dalszöveget gyártani amíg én kiválasztom a párokat - ült le a tanárúr az asztalához.
- Ez szívás, én nem tudok se énekelni és se gitározni - suttogta Austin amire felfigyeltem rá. Egész idáig Vic fejét bámultam és hálás voltam Austin-nak hogy felébresztett a kis álmodozásomból.
- Szöveget írni tudsz - próbáltam dobni a helyzeten, szerencsére elmosolyodott - Az csak elég neki - vontam vállat.
- Igaz, de ez azt jelenti hogy mi ketten nem lehetünk egy csapatban - húzta a száját csalódottan, amire én is hasonlóan bólintottam. A teremben többen elkezdtek dalt szerezni, míg valakik csak egymással sugdolóztak mint én és Austin mindaddig amíg..
- Rendben gyerekek, elkészültek a párosítások - állt fel drámaian a tanár úr az asztala mögül egy lappal a kezében amin sajnos nem láttunk át mert aláfogott egy könyvet.
- Austin Carlile és Amanda Flinch, Alex Gaskarth és Jack Barakat, Vic Fuentes és Nikki Franceschi... - sorolta Mr. Ravens, de én itt leblokkoltam. Magamban hálát adtam az égnek, hogy Vic-cel egy csoportba rakott és hirtelen elkezdtem szeretni a tanárt, bár idáig se voltak vele gondjaim csak kicsit szigorú. Kíváncsian pillantottam az újdonsült páromra aki meglepetésemre már engem nézett. Talán egy kis mosolyt láttam az arcán, de nem vagyok benne biztos.
-... a határidő a halloweeni rendezvény előtti héten lévő péntek! A feladatot elmondtam, az óráimon végezhetitek vagy akár találkozhattok valamelyikőtök otthonában a cél érdekében. Reklamációt csak jó indokkal fogadok el, meg kell szoknotok hogy olyannal szükséges együtt dolgoznotok akit esetleg nem szívleltek, ez a csapatmunka lényege! Ennyi lenne, bele is kezdhettek a munkálatokba. Ja és még valami: aki ellenszegül a feladattal, az automatikusan két darab egyes, FEJENKÉNT mindkettő félnek - huppant le a trónjára elégedetten a férfi.
Mindenki csendben volt, mert ő azok a tanárok egyike akitől mindenki fél szóval nem mertünk szembeszállni ellene, inkább odamentünk ahhoz akivel beosztott minket. Elköszöntem Austin-tól és beültem Vic mellé mosolyogva. Nem ült mellette senki, ami először egy kicsit kiakasztott, de aztán rájöttem hogy utolsónak ért be, így valószínűleg magától választotta az üres helyet.
- Örülök, hogy valaki olyannal rakott össze Ravens akivel így egyezik a zenei ízlésünk - indítottam el a beszélgetés.
- Szintén - mosolygott lágyan. Ez furcsa, nem szokott ennyit mosolyogni. Talán emlékezett a bókomra és azért csinálja ezt? Áh, biztos nem, nem hiszem hogy tetszenék neki szóval valószínűleg véletlen volt.
- Te tudsz énekelni, ugye? Mert ha rám marad ez a szerep akkor bajba jutunk, kivéve ha haldokló macska szóló illik a szöveghez - mondtam komolyan gondolva, amire elnevette magát. Nem tudom leírni, hogy mennyire volt gyönyörű a nevetése, talán a legmegközelítőbb szó rá az az, hogy angyali. Az biztos, hogy a pillangóknak tetszett a gyomromban.
- Biztos nem olyan rossz!
- Nem akarod megtudni! - ráztam a fejem próbálva vele elhitetni - de nem válaszoltál a kérdésemre.
- Oh, ja igen tudok énekelni. .asszem.. mármint nem valami jól de ha biztos ennyire rossz a hangod akkor kénytelen leszek bevállalni - az ujjaival szórakozott szégyenlősen.
- Kíváncsi vagyok - mosolyogtam rá biztatóan - akkor a gitározást bevállalom, ahhoz legalább értek.
- A szöveget meg megírjuk együtt azt hiszem.. igaz? - kérdezte bizonytalanul amire vállat vontam.
- Nem vagyok a legjobb dalszöveg író, de ha gondolod.. - néztem félre, most valamiért én nem mertem tartani a szemkontaktust.
- Megírom én ha te nem tudsz - mosolygott rám amit viszonoztam.Ez a mosoly kezd a kedvencemmé válni.
- Az jó lenne - kuncogtam kicsit szégyellve magam hogy nem tudok dalszöveget írni, de nem tudom miért éreztem így. Egyszerűen máshogy reagáltam dolgokra mellette.
- Egyébként.. öhm.. a buliról van szó.. - dörzsölte a nyakát idegesen Vic. Biztos nem akar jönni.
- Én megértem, hogy nem akartok jönni csak gondoltam miért ne? Meghívlak titeket és.. - magyaráztam volna, de félbeszakított.
- Nem! Nem, félreérted, én azt akartam mondani hogy ott leszünk mind a négyen!
- Tényleg? - csillant fel a szemem, viszont ezután igyekeztem visszafogni magam, még a végén kiadom hogy mit érzek, így hát lazán rámosolyogtam (közben imádkoztam, hogy nem figyelte a boldog arckifejezésem előtte) - Na örülök, hogy így döntöttetek, jó buli lesz!
- Biztos - mosolygott ő is majd a csengő véget vetett a beszélgetésünknek. Mindketten felálltunk, de mielőtt kisietett volna a teremből eszembe jutott valami.
- Nincs kedved átjönni? Tudod, dolgozni a dalunkon - állítottam meg kicsit szégyenlősen - Ez volt az utolsó órám szóval szabad vagyok.
- Nekem sincs több, de tudod.. nincs kedvem találkozni a bátyáddal - mondta, amire leharaptam az ajkam és megértően bólogattam... ez nem fog összejö-... de ha gondolod átjöhetsz hozzám és ott belekezdünk a munkálatokba - ajánlotta fel majd kimentünk a teremből.
- De csak ha nem baj.. - mormoltam az orrom alatt, de így is meghallotta.
- Akkor nem hívtalak volna - mosolygott - Szóval, most jösSz vagy később..?
- Nincs programom szóval jövök veled - válaszoltam. Mindketten kicsit kényelmetlenül sétáltunk ki az iskolából, majd megállított valaki.
- Hé Nikki, várj meg! - loholt mögöttünk Austin amire én is hátrafordultam és Vic is.Amikor beért minket, csak összezavarodottan cikázott kettőnk közt a tekintete.
- Most átmegyek Vic-hez, hogy neki álljunk a feladatnak, de később találkozunk - öleltem át Austin-t, majd halkan belesúgtam a fülébe, hogy - Kívánj sok szerencsét!
- Oké, akkor majd beszélünk, sziasztok - integetett ahogy elindult az otthona irányába, mi pedig Vic felé.
- Az öcsédet nem várjuk meg? - kérdeztem miközben írtam egy SMS-t a szüleimnek, hogy később érek haza.
- Nem, Mike már otthon van, a szemét egy órával haza mehetett - nevetett Vic. Ettől a nevetéstől mindig mosolyogni támad kedvem csak az a baj, hogy utána nem tudom eltÜntetni az arcomról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése